XIX. évfolyam 11. szám - 2009. november




Tisztelt Olvasóink, Előfizetőink!

    Folyóiratunk jövőre húszadik évfolyamába lép. Az EZREDVÉG jelen van Budapesten, hazánk vidéki városaiban és falvaiban egyaránt.
    Szeretnénk még hosszú ideig, egyre gazdagabb tartalommalmegjelentetni lapunkat, és ehhez kérjük – mint tettük tizenkilenc éven át nem egyszer – olvasóink, előfizetőink segítségét. Kérjük Önöket, hogy lehetőleg még ebben az esztendőben fizessék elő folyóiratunkat 2010- re. (Egész évre 2880 Ft, félévre 1440 Ft.) A nyári összevont számok mellé szerzőink Z-füzeteiből, illetve Z-könyveiből biztosítunk egy-egy példányt előfizetőink számára. Szerkesztőségünk tagjai és segítőink továbbra is társadalmi munkában végzik feladatukat.
    Kérjük olvasóink és korábbi előfizetőink megértő támogatását változatlanul szorongató helyzetünkben.

TARTALOM

HUMBERTO AK'ABAL

 

Elfogy a szerelem

PROHÁSZKA LÁSZLÓ MÁTÉ

 

Versek

NEMES LÁSZLÓ

 

Önzetlenek

LÁZÁR BENCE ANDRÁS

 

Versek

KÖRÖMI GÁBOR

 

Versek

ERDŐS OLGA

 

Versek

TABÁK MIKLÓS PÉTER

 

Versek

KONCZ KÁROLY

 

A hajótörött

TARNAI LÁSZLÓ

 

Versek

LENGYEL GÉZA

 

Elégia

DRÉGELY ISTVÁN

 

Versek

MAGÉN ISTVÁN

 

Sanna

BARANYI FERENC

 

Versek

BOZÓK FERENC

 

Versek

ÁGAI ÁGNES

 

Télvíz

SZARKA ISTVÁN

 

Versek

GYIMESI LÁSZLÓ

 

Kláris

M. SZÁNTÓ JUDIT

 

A fülvédő

BIRTALAN FERENC

 

Versek

BOTÁR ATTILA

 

Maga a Dél

NOVÁK VALENTIN

 

Versek

LÁSZLÓFFY CSABA

 

A százhúsz éve halott Reviczky Gyula
ébresztése

BENE ZOLTÁN

 

Végkifejlet

TANDORI DEZSŐ

 

Versek

 

 

 

 

 

 

GÖRBE TÜKÖR

 

 

 

 

 

BALLAI LÁSZLÓ

 

Telechronia

 

 

 

 

 

 

ABLAK

 

 

 

 

 

HUMBERTO AK'ABAL

 

Versek

VÍCTOR RODRÍGUEZ NÚŃEZ

 

Versek

 

 

 

 

 

 

MÉRLEG

 

 

 

 

 

LÉNÁRT ANDRÁS

 

A film mint a legfontosabb művészet Franco
tábornoknak

 

 

 

 

 

 

FILM

 

 

 

 

 

JÁSZBERÉNYI JÓZSEF

 

Egy tabutörő film

 

 

 

 

 

 

MÚLTUNK

 

 

 

 

 

LŐRIK TÜNDE

 

A tavaszi, a nyári és az őszi ünnepkör jeles napjai
a Jászságban

 

 

 

 

 

 

NAPJAINK

 

 

 

 

 

SZALONTAI IMRE

 

Napszámvilág Magyarországon, avagy:
Korrajz a földeken

 

 

 

 

 

 

FÓKUSZ

 

 

 

 

 

SÁNDOR GYÖRGY

 

A Föld túlnépesedése
(Herwig Birg könyve: A világ népessége)

SCHRANEZ REBEKA

 

Az én iskolám

SZERDAHELYI ISTVÁN

 

Ez most már elviselhetetlen és tarthatatlan

 

 

 

 

 

 

OLVASÓLÁMPA

 

 

 

 

P. PAPP ZOLTÁN

 

Csepeli verstánc
(Birtalan Ferenc: Viszonylag minden)

BISTEY ANDRÁS

 

„Szívünkig ér az Alföld”
(Dienes Eszter: Kinél az ítélet?)

KRISTÓ NAGY ISTVÁN

 

Hős ősök, mai mesék, monumentumok
(Kilenc könyvről)

 



 
 Mayuli (1968) svájci születésű, Guatemalában
élő festőművésznő munkáival, valamint maja
kódexrajzokkal