XVIII. évfolyam 11. szám - 2008. november




 

 

Tisztelt Olvasóink, Előfizetőink!


Folyóiratunk jövőre tizenkilencedik évfolyamába lép. Az EZREDVÉG jelen van Budapesten, hazánk vidéki városaiban, falvaiban és kistelepülésein egyaránt.
Szeretnénk még hosszú ideig, egyre gazdagabb tartalommal megjelentetni lapunkat, és ehhez kérjük – mint tettük tizennyolc éven át nem egyszer – olvasóink, előfizetőink segítségét. Kérjük Önöket, hogy lehetőleg még ebben az esztendőben fizessék elő folyóiratunkat 2009-re. (Egész évre 2880 Ft, félévre 1440 Ft.) A nyári összevont számok mellé szerzőink Z-füzeteiből, illetve Z-könyveiből biztosítunk egy-egy példányt előfizetőink számára. Szerkesztőségünk és segítőink továbbra is társadalmi munkában végzik feladatukat.
Kérjük olvasóink és korábbi előfizetőink megértő támogatását változatlanul igen szorongató helyzetünkben.

 

 

TARTALOM

 
 
  

ESNAGY JÓZSEF

 

Versek

FEKETE JÁNOS

 

Leitmeritz

GYÖRE IMRE

 

A Mélységből

SZALONTAI IMRE

 

Finis

RUDNAI GÁBOR

 

Versek

PROHÁSZKA LÁSZLÓ MÁTÉ

 

Őszi tájkép

POLGÁR ERNŐ

 

A tenger hangja

ÁDÁM TAMÁS

 

Versek

FINTA ÉVA

 

Versek

SZTANÓ LÁSZLÓ

 

A csillogás, mely

BENE ZOLTÁN

 

Szép leszek majd, ahogy gyöngyözök

OLÁH ANDRÁS

 

Versek

GELLÉR JUDIT

 

Versek

VIDECZ FERENC

 

Hold, felhők

KONCZ KÁROLY

 

Dédapám szeretője

SZARKA ISTVÁN

 

Nyolcsorosok

BIRTALAN FERENC

 

Versek

BALLAI LÁSZLÓ

 

Magyarországi Jakab

SIMOR ANDRÁS

 

Versek

 

 

 

 

 

 

ÉVFORDULÓ

 

 

 

 

 

BARANYI FERENC

 

Vespasiano Bisticci, firenzei könyvárus
feljegyzéseiből

TABÁK ANDRÁS

 

(Janus Pannonius három sóhaja meghódíthatatlan
szerelméhez, a ferrarai Libera Guarinához)

 

 

 

 

 

 

MÚLTUNK

 

 

 

 

 

ADY ENDRE

 

Elégedetlen ifju panasza

KARINTHY FRIGYES

 

Eszmék alkonya

MOLNÁR FERENC

 

A Margit-híd forradalma

MÓRICZ ZSIGMOND

 

Forradalom

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

 

Vörös panoráma

BABITS MIHÁLY

 

Az első pillanatban

JUHÁSZ GYULA

 

Obsit

SZINI GYULA

 

Felejthetetlen pillanatok

KRÚDY GYULA

 

Az új honfoglalás

MÓRA FERENC

 

Hiszek az emberben

GÁBOR ANDOR

 

Nyilvános rendes professzora…

KASSÁK LAJOS

 

Liebknecht Károlynak

NAGY LAJOS

 

Harcos író

STEFAN J. KLEIN

 

Ady Endre

 

 

 

 

 

 

KOSZORÚ

 

 

 

 

 

LÁSZLÓFFY CSABA

 

Jelenések – Füst Milán

 

 

 

 

 

 

MEGMENTETT OLDALAK

 

 

 

 

 

 SÁFÁRY LÁSZLÓ

 

Versek

 

 

 

 

 

 

ABLAK

 

 

 

 

 

MARCOS ANA

 

A szabadság

 

 

 

 

 

KÉPZŐMŰVÉSZET

 

 

 

 

 

BÖLÖNI GYÖRGY

 

Pór Bertalan

 

 

 

 

 

MÉRLEG

 

 

 

 

 

HEGEDŰS SÁNDOR

 

A parasztvezér
(Áchim L. András)

 

 

 

 

 

 

FÓRUM

 

 

 

 

 

BERNÁTH LÁSZLÓ

 

Táguló médiablabla

 

 

 

 

 

 

FÓKUSZ

 

 

 

 

KICSI SÁNDOR ANDRÁS

 

Ady becenévadása

 

 

 

 

 

MORFONDÍROZÁS

 

 

 

 

 

SZERDAHELYI ISTVÁN

 

Ingyenebédek és ingyenmilliárdok

HARSÁNYI IVÁN

 

A Sápadtarcú

 

 

 

 

 

 

OLVASÓLÁMPA

 

 

 

 

 

MOLNÁR GÉZA

 

Értékes és nagyon fontos mű
(Kristó Nagy István: Az ám, hazám!)

BISTEY ANDRÁS

 

Fél százada halott, kortárs költő
(Gábor Andor: Büszke dal)

KRISTÓ NAGY ISTVÁN

 

Kamaszok és kommunisták
(Három könyvről)

 


 

Derkovits Gyula (1894-1934),
GöndörBertalan (1908-1945)
és
Käthe Kollwitz (Németország, 1867-1945)
munkáival.